Érdekes, hogy az elménk mennyi mindent képes megtanulni. Ha most visszaemlékszel egy gyerekkori eseményre amikor jól érezted magad, valószínűleg most is ugyanazt fogod érezni. Lehet, hogy pontos szavakat és hangokat is pontosan fel tudsz idézni, mintha csak tegnap hallottad volna. Lehet, hogy egy illatra vagy ízre is tisztán emlékszel, annak ellenére, hogy sok-sok évvel ezelőtt tapasztaltad mindezt. Lenyűgöző, nemde?

Vannak, akik szívesen vesznek elő időnként fényképeket vagy bizonyos régi tárgyakat, melyeknek köszönhetően ismét képesek felidézni kedves eseményeket a múltból. Tudatosan teszik ezt, mert tudják, milyen jó dolog jó emlékeket ismételgetni magukban.

Viszont vannak sokan, akik a nap nagy részét azzal töltik, hogy rossz emlékeket játszanak le újra és újra az elméjükben – és nem is vannak tudatában annak, hogy ezt teszik! Ráadásul nem is jár jó érzéssel. Akkor miért teszik ezt magukkal? Ebben a bejegyzésben választ adok erre a kérdésre, de előtte arra térnék ki, hogy miért is olyan fontos, hogy rendbe tegyük ezeket a negatív emlékeket.

Minden a születésünkkor kezdődik

Amikor megszületünk, minden adott abban a környezetben, ahova megérkezünk: a szüleinknek, a testvéreinknek (ha vannak), a szomszédoknak mindnek megvan a maga személyisége és problémái. És ahogy fejlődünk, az elménk folyamatosan rögzíti, amit az életben megtapasztalunk, majd elraktározza őket a tudatalattiban, és hiedelmek, elképzelések alakulnak ki saját magunkról és a világról. Ha pl. egy gyerek, aki most kezdett el iskolába járni, azt tapasztalja minden nap, hogy idősebb gyerekek belékötnek a buszon, nem csoda, ha azt hiszi, hogy ilyen a világ.

Majd ahogy növekszünk, elkezdünk gondolkodni azon, hogy miért vannak problémáink. Gyakran a következő válaszok jönnek fel: „XY a hibás, ez az én sorsom, ezt érdemlem amiért rosszat tettem a múltban” stb. (Ez a világ alsó modellje, egyébként, amelyről korábban A világ két modellje című videón beszéltem.) A problémáink kialakulásának valódi oka azonban az, hogy megvannak a hozzájuk szükséges erőforrásaink az elménkben – bizonyítékok (főleg emlékek) és erős érzelmek –, és ezeket ismételgetjük újra és újra. Ha feloldjuk ezeket az erőforrásokat, majd átalakítjuk őket pozitívvá, a probléma, amelyet korábban alátámasztottak megszűnik létezni, jobban képesek leszünk irányítani az érzelmeinket és elérni mindazt, amire vágyunk az életben!

A múltban ragadtál? Ideje, hogy visszatérj a jelenbe!

Ha az imént képzeletben visszamentél a gyerekkorodba és átélted újra azt a pillanatot és valódinak tűnt, az érzelmeid, érzéseid miatt érződött valódinak. Ezt az elmeállapotot nevezzük transznak. Ilyenkor egy hipnotikus transzállapotba mentél át. Mint ahogy a „FasterEFT-ről” című oldalamon írtam, mindenki naponta többször is átmegy valamilyen transzállapotba: tulajdonképpen ez annyit jelent, hogy ilyenkor nagyobb mértékben vagy tudatában annak, amit magadban teszel, mint ami körülötted történik ebben a pillanatban. A FasterEFT technikái segítenek abban, hogy kihúzd magad a negatív transzból és visszahozd magad a jelenbe. Ezt többször is megismételve megtöröd a transzt és pozitív változást hozol az életedben.

Az emberek azért hajlamosak ragaszkodni egyes kellemetlen emlékekhez, mert legalább egy negatív érzelem/érzés társul hozzájuk, illetve mert biztonságosabb amellett kitartani, amit már ismerünk (különösen akkor, ha egy nem kívánatos esemény többször is megtörtént). Ebből kialakulhat olyan tudat alatti hiedelem, mint pl. ha magamban ismételgetem őket, azzal emlékeztetem magam arra, hogy mi történt és így megvédem magam attól, hogy ismét rosszul érezzem magam. (Nekem személy szerint ez volt a hiedelmem.) Viszont ironikusan valahányszor visszamentem ugyanahhoz a rossz élményhez képzeletben, pontosan ugyanazt éreztem, amitől meg akartam védeni magamat. Az is előfordulhat, hogy azt gondolod: „Ki lennék én anélkül az emlék nélkül?” Én úgy gondolom, hogy egy boldogabb, bölcsebb és érzelmileg intelligensebb emberré válsz, ha elengeded.

Amikor egy emléket írunk át, tulajdonképpen nem töröljük ki teljesen az elménkből, vagyis nem felejtjük el. Ehelyett azt változtatjuk meg, ahogyan értelmezzük azt magunkban. Robert Smith gyakran említi azt a példát, hogy amikor két ember beül egy moziba és megnéz egy filmet, a film végén teljesen más a kettejük véleménye a filmről: az egyiknek nagyon tetszett és érdekesnek találta, míg a másik szerint unalmas és kibírhatatlan volt, annak ellenére, hogy ugyanazt a filmet nézték. Ez azért fordul elő, mert más a két személy percepciója, vagyis másként értelmezik, amit megtapasztaltak azalatt a másfél óra alatt.

Ezzel eljutunk a következő kérdéshez: miután valaki átírt egy emléket, előfordulhat-e, hogy emiatt valami butaságot csinál? Szerintem senki se lesz butább tőle: egyszerűen csak elengedi mindazt a stresszt és érzelmet, ami alátámasztja a problémáját. Ugyanakkor a bölcsességet, a tanulságot megtartja, így hasonló helyzetben – már ha még egyszer előfordul egyáltalán – másként fog viselkedni.

Tartsd meg, ami jó!

Ha jól érzed magad, az egy képesség, akárcsak az, ha rosszul érzed magad. Mindkettőre igaz, hogy minél többet gyakorlod, annál jobban megy. Ezért is szoktam javasolni az ügyfeleimnek, hogy vezessenek egy örömnaplót, amely tartalmazza mindazt, ami jó érzéssel tölti el őket, valahányszor rágondolnak. Ezek lehetnek örömteli emlékek, amik tényleg megtörténtek, vagy akár átírt emlékek is. Tehát ha át lett alakítva egy emlék, ami teljesen más, mint az eredeti, és csak jó érzések, érzelmek társulnak hozzá, akkor azt is jó ötlet leírni és gyakorolni.

Összegzés

Az elme egy „tanulógép” (Robert szavait használva): a születéstől fogva rögzít mindent, amit megtapasztalunk, majd azt emlékek formájában tárolja. Ezek az emlékek nagy mértékben befolyásolják a jelenlegi életünket. Ezeket kincseknek is lehet nevezni, mert gyakran tudat alatt értékesnek tartja az elme még a rosszakat is, és emiatt ragaszkodik hozzájuk annyira. Most viszont képesek vagyunk bölcsen átértékelni őket és elengedni, amelyek nem szolgálják a javunkat.