Aki régebb óta ismeri Anthony Robbins és Robert Smith tanításait, az könnyen felfedezheti, hogy elég sok átfedés van a kettő között. Ez azért van, mert Tony munkássága hatalmas mértékben inspirálta Robertet, és az NLP alapfeltevéseitől a technikáiig hozzá hasonlóan ő is elsajátította és beépítette a saját módszerébe.

Ma ezúttal egy olyan darabkáról fogok beszélni, amely (tudomásom szerint) nem képzi a FasterEFT részét, viszont hatalmas segítséget jelent számomra az eddig megszerzett tudásom mellett. Erről a témáról Tony a Határtalan siker (eredeti címe: Unlimited Power) című könyvében egy egész fejezetet szánt, ami nem más, mint a kommunikáció precíziós modellje. Azáltal, hogy nemrég megváltoztattam, ahogyan kommunikálok önmagammal és másokkal e szerint a modell szerint, nemcsak könnyebben tudok összhangot teremteni másokkal, hanem át is tudom írni még a legmakacsabb emlékeket is, amivel még több békét teremtek az életemben.

Számítanak a szavak

Az NLP (és a FasterEFT) egyik alapfeltevése, hogy „a térkép nem egyenlő a területtel”. Ezt az állítást többféleképpen is lehet értelmezni: egyrészt ahogyan mi tapasztaljuk a világot, az nem maga a világ, hanem a mi belső reprezentációnk róla; másrészt amikor szavakba öntjük a tapasztalatainkat, nem tudjuk azt 100%-os pontossággal megtenni. Azonban azt megtehetjük, hogy olyan szavakat választunk, amelyek ha nem is teljesen de a lehető leghűbben tükrözik a mi belső világunkat.

Hányszor fordult már elő, hogy konfliktus alakult ki egy másik személy és köztetek, amiért félreértettétek egymást? Vagy hogy kértél valamit – akár egy másik személytől vagy az univerzumtól – de nem azt kaptad? Ezek mind a pontatlan fogalmazásnak a lehetséges eredményei, melyek kiküszöbölhetők néhány egyszerű kérdés feltevésével. Ahogy ezt teszed egy beszélgetés alatt vagy amikor leírod a céljaidat, lehet, hogy majd még jobban ki tudsz jönni másokkal és képes leszel úgy összpontosítani az alkotó erőforrásaidat, hogy hamarabb elérd, ami igazán fontos neked.

Azonban amire igazán rá akarom világítani a figyelmet, az az, hogy mennyivel más eredményt érek el akkor, ha ugyanezeket a kérdéseket használom a magamon történő kopogtatás közben. Robert a „honnan tudod” kérdéssel használja és tanítja a kopogtatást, amely segíti az elmét arra koncentrálni, hogy mit teszel magadban, amikor a problémádra gondolsz, vagyis amikor (ismét) megteremted azt az adott pillanatban. Ennek a figyelemnek az összpontosítása (vagyis ahogyan Robert hívja, a „célzás”) az egyik legfontosabb része a FasterEFT-féle kopogtatásnak. Emellett én arra jöttem rá, hogy a célzást el tudom végezni akkor is, ha e helyett a kérdés helyett azokat használom, amiket Tony sorol föl a könyvében. Ezt kipróbálva kb. három hétig már látványos eredményeket is elértem, amikbe beletartozik az olyan különféle emlékek iránti szemléletmód-változás, amelyekkel az elmúlt hat évben jóformán csak kínlódtam.

Hogyan kopogtatok?

A rendszeres kopogtatási rituálémat azzal a kérdéssel kezdem, hogy „Mit szeretnék elérni?” vagy „Mi a probléma?” Majd befelé fordulok és figyelek. Ha a válasz egy adott szófajú szót vagy egy bizonyos szókapcsolatot tartalmaz, én felteszek egy ahhoz illeszkedő kérdést, ahogyan az alábbi lista is mutatja. Figyelem, hogy mi arra a kérdésre a válasz: lehet, hogy egy gondolat vagy egy elképzelt személynek a válasza jön fel, de lehet, hogy egy érzés, érzet vagy érzelem jelentkezik. Ez utóbbinál kopogtatok néhány kört, amíg el nem múlt, majd visszamegyek az előző állításhoz. (Ha nem jut eszembe vagy már nem zavar, akkor ismét felteszem: „Mit szeretnék elérni?” vagy „Mi a probléma?”)

  • Igék → „Hogyan?”
  • Főnevek → „Pontosan mit jelent az a szó, hogy …?”, „Mit értesz azalatt, hogy …?”
  • „túl” + egy mennyiséget kifejező melléknév (pl. „túl kevés”, „túl sok”) → „Mihez képest?”
  • „(nem) kellene”, „kell”, „nem lehet”, „nem tud/képes” → „Ki szerint?”, „Mi akadályoz meg abban, hogy megtehesd?”, „Mi szükséges ahhoz, hogy megtehesd?”
  • Általános névmások („minden”, „senki”, „mindig” stb.) → „Valóban mindig?”

Vegyük például azt, hogy fel akarom oldani azt a kellemetlen érzést, amit egy adott személlyel kapcsolatban érzek. Ilyenkor elképzelem, hogy velem van, és tőle is megkérdezem, hogy mit szeretne elérni vagy mi a probléma. Ha azt válaszolja, hogy „Haragszom rád, mert elszúrtad”, én megkérdezem: „Hogyan haragszol rám?” Ezután általában felerősödik bennem az érzés, ami a „haragudni” szóhoz kapcsolódik, észreveszem, majd kopogtatok annyi kört, amennyi az elmulasztásához szükséges. Aztán visszatérek az eredeti mondathoz és megkérdezem: „Mit szúrtam el pontosan? Hogyan szúrtam el?” Tegyük fel, hogy a válasz: „Tegnap nem teljesítettél úgy, ahogyan kellett volna.” Erre én: „Ki szerint?” Ilyenkor előfordulhat, hogy összezavarva érzem magam, érezve azt, amit az elmémben megjelent illető érez, és kopogtatok rá. Majd visszatérek: „Hogyan szúrtam el?” Erre azt mondja: „Igazából nem szúrtad el; azt tetted, ami tőled telt. Csak az a probléma, hogy más nem az én szabályaim szerint viselkedik és megússza.” Itt tovább lehet kérdezősködni a „Hogyan jelent problémát?”, „Pontosan mik azok a szabályok?”, „Hogy viselkedik a szabályaid szerint?” és a „Hogy ússza meg?” segítségével, és addig oldani, amíg át nem alakul teljesen pozitívvá. (Van, hogy megpróbálom ugyanezt lejátszani az ő szemszegéből is, elképzelve, hogy én vagyok az a másik személy és magammal beszélgetek.)

Egy másik példában egyedül vagyok és azt mondom magamnak: „Senki se szeret.” Erre úgy felelek: „Valóban senki se szeret?” vagy „Hogyan nem szeret senki?” Ilyenkor egy lehetséges reakció az, hogy „Hát, nem is igaz, hogy senki se szeret. Csak túl sokan utasítottak már el.” Erre jó kérdés a „Mihez képest sokan?” Arra a válaszra, hogy „Ahhoz képest, amit elvártam.”, lehet kérdezni, hogy „Pontosan mit vártál el?”, és így tovább.

Mi a helyzet azzal, ahogyan Robert tanítja?

Biztos vagyok abban, hogy Robert rengeteg kutatást végzett és sokat kísérletezett, mire eljutott odáig, hogy az egyedül történő kopogtatást a jelenlegi formában tanítja másoknak. A „honnan tudom” kérdésben az a nagyszerű, hogy akkor is képes vagy megcélozni, ahogyan megalkotod a problémádat, ha nem tudod megfogalmazni azt (tegyük fel, hogy csak annyit veszel észre, hogy valamit érzel, látsz vagy hallasz, de nem találsz rá megfelelő szót). Így hát továbbra is használni fogom, ha másokkal kopogtatok, és nem szándékozom kritizálni a kopogtatásnak ezt a módját.

A célom az volt, hogy ismertessem, hogy mi az, ami nekem jobban beválik, amikor egyedül kopogtatok. Hogy neked is be fog-e válni, azt csakis onnan fogod megtudni, ha te is kipróbálod. Ha úgy döntesz, hogy kipróbálod, azt javaslom, hogy először a „honnan tudom” kérdéssel kopogtass napi rendszerességgel, ahogyan Robert magyarázza, és ha már jól elsajátítottad, akkor próbáld ki a fenti kérdéseket.

Ha már próbáltál kopogtatni a Tony által említett preciziós modell kérdéseivel és értél is el vele sikereket, kérlek, oszd meg velem! Örömmel hallom, hogy mit értél el.